Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Színház Budapest

kulturális blog

Ma lenne 44 éves Mokány Csaba

2022. június 24. 21:22 - RottenBiller

Mokány Csaba alakításait - amelyeket csupa nagybetűkkel vésett a felvidéki magyar színjátszás aranykönyvébe – és életvidám, szeretetteljes lényét megőrizzük az emlékezetünkben

csaba-mokany.png 

 

Ma lenne 44 éves Mokány Csaba

 

 

MOKÁNY CSABA színész, rendező A pozsonyi Színművészeti Főiskolán végzett. Részképzésen tanult a budapesti Színház- és...

Posted by KoMod Színház on Wednesday, February 17, 2016

 

 

1978. június 25-én született, ma lenne 44 éves Mokány Csaba. 2022. január 23-án szinte az összes magyarországi lap lehozta, hosszan tartó súlyos betegség után 43 éves korában elhunyt a füleki származású színművész.

Pályáját a füleki Zsákszínházban kezdte. Eljátszotta a Fekete Péter címszerepét. A Komáromi Jókai Színházba szerződtették. Az 1999/2000-es évadban itt kezdte pályafutását. A pozsonyi Színművészeti Főiskola elvégzése után, amelynek keretében egy szemesztert Budapesten tanult, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (Csiszár Imre osztályában), a Kassai Thália Színházban is játszott. Cleante-t alakította Moliere Fösvény című előadásban, 2006-ban, amelyet a Nemzeti Színház egykori igazgatója rendezett.

Független színházaknál játszott, rendezett és volt olyan előadás, ahol a látványért volt felelős. A KoMod Színházban és más alternatív társulatoknál dolgozott. Rendezései közé tartozik a PszichoAn/n/alízis, A gammasugarak hatása a százszorszépekre, Gyévocska menni Szingapúr.

 

 

 

 

Nagy hatással voltak rá a külföldi fesztiválok és színházi stílusok. A lengyel, orosz, angol és berlini színházi műhelyek alkotásai inspirálták. Imádta az európai filmeket kedvenc rendezői: Pedro Almodóvar, Anders Thomas Jensen, Quentin Tarantino, David Lynch, Xavier Dolan.

A pörgős, filmszerű színházat szerette, a rövid snitt-jeleneteket.

"Ha már egy percnél tovább unatkozik, elveszíti az érdeklődését, nála állandóan kell, hogy történjen valami, ami gondolattal, üzenettel és jó agyhumorral bír."

Színházi énjét a filmesebb típusú, őszinte színjátszásban találta meg, amelyben a legfontosabb a gondolat, sok-sok humorral megspékelve.

„Kísérletező típus vagyok, igyekszem olyan dolgokkal előállni, ami még másnak nem jutott eszébe, de egyre fogy a lehetőségek száma…"

Általában a mély színészi játékok fognak meg kiváló rendezői kreativitással, amikor találkozik a gondolat, érzés és forma. Az a katarzis számomra, amikor sok szinten lehet élvezni egy előadást!”

Mindig a gondolat, a kísérletezésbe vetett hit volt a legfontosabb a számára

„Szerencsés időszakban született, hisz amikor színészi talentumát bontogathatta, a Mázik István vezette füleki Zsákszínház épp a huszadik jubileuma felé tartott, s legendás előadások egész sorát mutatta be. Józsi pincér volt Mede Gabriella jutalomjátékában, Örkény Macskajátékában, vele játszhatott a Pajzán palóc kabaréban is, majd Mázik ráosztotta a Fekete Péter címszerepét.

A Fekete Péter akkora siker volt, hogy nemcsak a Vigadó falait robbantotta szét, de a komáromi Jókai Színházat akkor átvevő Kiss Péntek József azonnal leszerződtette. Egy legendás korszak első előadásaiban lehetett jelen, Kalmár volt Tóth Miklós Csongor és Tünde korszakindító rendezésében, de játszott a Csizmás kandúrban, A kőszívű ember fiaiban, ahogy a Mikó István rendezte Kölyökben is.”

A rimaszombaton megrendezésre kerülő Tompa Mihály Országos Versenyen, amit gyakran csak Tompikának neveznek több alkalommal visszatért, hogy többek között Tóth Károly, Jókai Ági, Culka Ottó, Ifj. Havasi Péter társaságában zsűritagként részt vegyen az eseményen.

Fülekre profi színészként 2010 nyarán tért vissza, hogy a Találkozások című előadásban eljátsza élete fő alakítását, George szerepét, amit előtte olyan állócsillagok alakíthatták, mint Richard Burton, Gábor Miklós, Bálint András, Lohinszky Loránd.

Kisebb jeleneteket filmen is eljátszott, a 2013-ban készült Londoni randevú című tv-filmben, az Argó 2 című mozifilmben, illetve A Ponty és a Vakáció című rövidfilmekben.

 

 

 

 

Utolsó éveiben a Civil Rádió szervezésében létrejött hangjátékokban nyújtott felejthetetlen alakításokat, mint például Fekete István: Három karácsony, Déry Tibor: Óriáscsecsemő,  Páskándi Géza: Tündérszakácskönyv.

 

Tragikusan fiatalon bekövetkezett halála után a Komáromi Jókai Színház és a Thália Színház is közleményben búcsúztatta.

KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ

Negyvenhárom éves korában elhunyt Mokány Csaba füleki származású színész, rendező.

Mokány Csaba a Komáromi Jókai Színházban kezdte színházi pályafutását az 1999/2000-es évadban, a pozsonyi Színművészeti Főiskola elvégzése után főként Magyarországon dolgozott, egy-egy szerep erejéig tért vissza a hazai színházakba.(A kassai Thália Színházban 2006-ban szerepelt Moliére A fösvény című komédiájában)

A budapesti KoMoD Színházban színészként, rendezőként, sőt néhány előadásban díszlet- és jelmeztervezőként is dolgozott.

Isten veled, Csabi!

Emléked megőrizzük!

Negyvenhárom éves korában elhunyt Mokány Csaba füleki származású színész, rendező. Mokány Csaba a Komáromi Jókai...

Posted by Komáromi Jókai Színház on Sunday, January 23, 2022

 

 

DIVADLO THÁLIA SZÍNHÁZ

"Egy suhanás se árulja el,

Mit lelkem úgyis titkolt:

Valaki elment élet nélkül,

Valaki elment, aki itt volt."

(Ady Endre)

Isten nyugosztalja, fiatalon eltávozó, szeretett kollégánkat, MOKÁNY CSABA színészt, rendezőt. (a fotón Molière: A fösvény c. előadásban, Nagy Kornélia színésznőnk társaságában. Rendező Csiszár Imre m.v., 2006)

"Egy suhanás se árulja el, Mit lelkem úgyis titkolt: Valaki elment élet nélkül, Valaki elment, aki itt volt." (Ady...

Posted by Divadlo Thália Színház on Sunday, January 23, 2022

 

 

Kollégái az alábbi szavakkal emlékeztek meg róla.

JÓKAI ÁGI

Drága Csaba, én nagy cinkosom!

De sokat röhögtünk bele a pesti éjszakába, hány órát töltöttünk el versek elemzésével, mennyit vitáztunk a Rómeó és Júliáról...

Nagyon fogsz hiányozni!

Tudod, hogy nem szoktam ilyen hülye nekrológok írásába fogni, de most kivételesen azt érzem, hogy le kell írnom, mennyire fontos volt, amit te tudtál. Olyan másképp álltál a versekhez, annyira máshogy fogtad meg a lényeget, mint mindenki más. Jó instrukciókat tudtál adni azoknak, akik hozzád fordultak kérdéseikkel, köztük nekem is. Akár színházról, akár irodalomról, vagy épp az életről legyen szó, veled lehetett beszélgetni.

Sokat segítettél az életem nehéz pillanataiban. Köszönöm, hogy velem voltál, hogy mindig tudtad: a szóvicceiddel, üzeneteiddel megnevettetsz. Jó, hogy a messengeren visszaolvashatom a sok szülinapi köszöntést, hülyéskedéseinket. Elterelted a gondolataimat, nem hagytál szomorkodni.

Köszönöm, hogy megtanítottál az autópályán közlekedni, minden kamion kielőzésénél hallom azt a bizonyos “instruálós” hangodat. Meg persze bocsi a sebváltódért, amit tönkretettem, aztán Jóska nagybátyám még aznap helyrehozott, de tényleg bocsi!

A kép meg azért, mert volt egy ugyanitt készült Apával meg Jóskabával. Már csak mi maradtunk a rimaszombati hotelben vasárnap délelőttre. Az összes zsűri elhagyta már Rimaszombatot. Szakadt az eső, én meg szomorkodtam, hogy sok év után, amikor újra visszatértem a Tompikára, nem jutott időm kimenni a Blaha Lujzához. Persze te, aki mindig a cinkosom voltál egyből kapható lettél a szakadó esőben a sétára. Kisétáltál velem, hogy megismételhessük a fotót ezúttal mi ketten. Mert tudtad, hogy nekem ez mennyire fontos.

Köszönök mindent!

Drága Csaba, én nagy cinkosom! De sokat röhögtünk bele a pesti éjszakába, hány órát töltöttünk el versek elemzésével,...

Posted by Jókai Ági on Sunday, January 23, 2022

 

 

LAX JUDIT

Néznél rám azzal a széles vigyorral és mondanád, hogy: "Jucus, ugyanmár! ", pedig sírok. És ha netán olyat kérdeznék, amin el kell gondolkodj, csak kezedbe vennéd az állad, hogy könnyebben belegondolj és mondanád a választ. Őszintén, ahogy mindig. Ha évek múltán is beszéltünk, mintha csak napok múltak volna el. Mindig ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Hiányozni fogsz Csabi.... És most ne vigyorogj és ne fogd közben az állad, mert erre most nincs Válaszod �.... És nézz ODA, mégis mosolyog.

Így őrizlek meg Mokány Csaba �

Néznél rám azzal a széles vigyorral és mondanád, hogy: "Jucus, ugyanmár! ", pedig sírok. És ha netán olyat kérdeznék,...

Posted by Lax Judit on Sunday, January 23, 2022

 

 

HÖKÖM PROJEKT

Ma elbúcsúztunk Mokány Csaba barátunktól.

Csabi, annyi mindent köszönhetünk Neked. Nehéz még szavakat találni.

Te vagy a rendezőnk, színészünk, baràtunk, társunk.

A nevetésed, ami betölti a szobát, mindig velünk marad.

Szeretünk❤️

Ma elbúcsúztunk Mokány Csaba barátunktól. Csabi, annyi mindent köszönhetünk Neked. Nehéz még szavakat találni. Te...

Posted by HöKöm Project on Monday, January 31, 2022

 

 

"Mokány Csaba alakításait - amelyeket csupa nagybetűkkel vésett a felvidéki magyar színjátszás aranykönyvébe – és életvidám, szeretetteljes lényét megőrizzük az emlékezetünkben." írta ma7.sk oldalon Juhász Dósa János .

Szólj hozzá!

A művészet szabad, a gondolat szabad – nem szabados, szabad

2022. június 04. 12:51 - RottenBiller

Az emberi egészség, és az, hogy egy személyiség egészséges maradjon, az mindennél fontosabb

960px-radnoti_theatre_03.jpg

Tovább
2 komment

Évadot hirdetett a Nemzeti Színház

2022. május 31. 09:07 - RottenBiller

A 2022/2023-as évadban a Nemzeti Színház tíz bemutatót tervez.

buildings-237824_1280.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egy verébfi sem eshetik le a gondviselés akaratja nélkül

2022. május 30. 10:58 - RottenBiller

Haumann Péter nyolcvanegy éves korában, hosszú betegség után május 28-án elhunyt

pexels-mohammad-reza-fathian-225073.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

170 évvel ezelőtt született Rákosi Szidi

2022. május 28. 12:56 - RottenBiller

1895-ben nyújtott be kérvényt a fővároshoz, hogy polgári színházat alapíthasson

rakosi_szidi_kb_36_evesen.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása