Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Színház Budapest

kulturális blog

Férfi és nő szerelmi története

2022. május 18. 08:48 - RottenBiller

közös római utazástól, a szakításon át, az időskorig és a halálig

roma1.jpg

Rómában és Nápolyban mutatták be az Egy másik Róma című kamaraoperát. Május 21-e és 26-a között egy felvidéki turné keretén belül Komáromban, Kassán, Rimaszombaton, Galántán és Pozsonyban is láthatja a közönség. A komáromi származású színésznő Jókai Ági színművész is szerepel az előadásban, akivel a ma7.sk készített interjút.

 

Az interjúban Jókai Ági elmondja, hogy az elmúlt év folyamán szabadúszó színész lett és ez idő alatt jócskán megváltozott az élete. A Komáromi Jókai Színházban a Csónak, avagy előttünk a vízözön című előadással kezdte az évadot.

 roma2.jpg

Jókai Ági arról is beszélt, hogy Rómához számos gyönyörű emlék köti. Márciusban mutatták be ott az Egy másik Róma című kamaraoperát, amelyet Blaskó Borbála rendezett. Az előadás végül nem csupán kameraopera, hanem összművészeti produkció lett, amely fizikai színházi elemeket is tartalmaz.

 

„Az előadásban Tatai Nóra szoprán, Kéringer László énekművész, Grósz Zsuzsanna zongoraművész, Szűcs Péter klarinétművész és Fellinger Domonkos színész vesz részt”, akiket az olasz turné egy igazi társulattá változtatott.

 

Az előadás a Férfi és a Nő szerelmi történetét meséli el egy közös római utazástól kezdődően, a szakításon keresztül az időskorig és a halálig.

 

 

View this post on Instagram

A post shared by KultúRecept (@kulturecept)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szinhaz-budapest.blog.hu/api/trackback/id/tr3617834299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása